Sziasztok!
Nagy nap volt ma, úgy néz ki (bár még csak 99%), hogy sikerült meghosszabítani a szerződésünket a Yas Beach-el, szóval marad ez a telephely, meg még állítólag tutira lesz 2 másik, szóval ha minden jól megy, mire visszajövök szeptemberben már 4 helyen leszünk. Kiváncsi vagyok mi lesz belőle...:)
Reggel amúgy sárkányhajó pakolászással és tisztogatással kezdtünk, tekintve, hogy holnap sárkányhajó verseny - lenne, de délután kiderült, hogy az ellenfél lemondta a dolgot, szóval elmarad...
Mindegy, ezt napközben még nem tudtuk, szóval szépen kitakarítottuk a hajókat, meg előkészítettük holnapra.
Amikor ezzel kész voltunk, nyugdíjba vonultattuk a sárga motrocsónakot (becenevén a Sárga Tengeralattjárót) erre a szezonra, kiszedtük a vízből, elmostuk és letakartuk, most már csak várnia kell néhány hónapot, hogy újra használatban legyen. Addig pihi.
Délutánra kicsit felerősödött a szél, de mivel már napok óta szélviharral ijesztgetnek, de még egyszer sem ért ide, már meg sem lepődtünk rajta. Végül is viharos most sem volt, csak erős szél...
Este át kellett mennem a Markhoz, mivel van némi feszkó a sárkánylédikben, hogy eljövök, és nem lesz edzőjük májusban, ezügyben levelet is írtak a Marknak, amitől neki ledobta az agya a szíjat, szóval kellett egy kis tűzoltást végeznem, de remélhetőleg megbékél minden érintett hamarosan!
Holnap hosszú idő óta megint kajakedzés, megjöttek a gyerekek a tavaszi nyaralásból, bár nem mindenki jön, de azért már legalább lesz valami!
no asszem mára ennyi!
Szevasztok!
Megosztás a facebookon